2019. május 29., szerda

A játék elemei

A pályázat során készülő társasjáték fő elemeit diákok tervezték. Volt akinek megmutattam, hogy melyik programmal dolgozzon, de több diáknak csak a program nevét mondtam meg, és az elemek elkészültek. Persze nem nagy ügy, mondhatnánk, hisz ma már minden diák kezében ott vannak az okoseszközök, egy-két kattintás és máris kész. De nekem mégis nagy ügy. A matematika feladat sem nagy ügy, hiszen csak el kell olvasni a feladatot, és megoldani (kicsit ötletelni, számolni és kész). A matematika feladat mégsem megy, ez pedig mégis. A bemutató készítése sem megy, ha az egy informatika órai feladat, pedig az is csak egy-két kattintás, de mégsem. A 3D tervezés pedig működött, önállóan, kreatívan, pedig ötös sem járt érte. Csak az élmény... és nagyon sok hasonló élményre lenne még szükség.

De visszatérve az elemekhez, első körben megpróbáltunk egy nagyobb alapelemből építkezni.
A nyomtatási idő viszont olyan sok lett volna, hogy egy hét folyamatos nyomtatás sem lett volna elegendő a megfelelő mennyiségű elem elkészüléséhez, így lett belőle a Lenke által tervezett 1x1x1 cm-es változat.
Így nyertünk időt, helyet, és spóroltunk magunknak jó sok filamentet, amin majd ötletelhetünk, hogy mire használjuk. Nekem persze már vannak ötleteim, kb. 250 m filamentre való, de ígérem másnak is hagyok. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése